Simics Tamás (1973-2002)

  
Vidám életösvényen túl közel a Fehér hegy
Most töltené be a 37. életévét, pedig már több mint 8 éve annak a szomorú napnak…
Sajnos csak az emlékek maradtak meg Róla, azok is kopnak rendesen.
Elsõ teljesítménytúrája a Dögölj meg! volt a Börzsönyben, Csóvira fel térdig érõ hóban éjjel…
Aki átélt már hasonlókat, tudja mirõl van szó, aki még nem, az furcsán néz: ez meg mire jó?! Sok minden nem jó semmire az életben, mégis egy csomó ember szereti csinálni, ugyanis nem vagyunk egyformák, ez a jó az egészben.
24 órán belül másodszor felfelé mászni a Kõris-hegyre szakadó esõben éjjel, sárban, 100 km-el, 3000 m szinttel és rengeteg vízhólyaggal a lábadban, miközben akár perceket is alszol menet közben, annyira fáradt vagy, ez igazi "vadbarmoknak" való elfoglaltság, esetleg a "zerge volt az öreganyád ?" kifejezéssel is illethetõ.
Na de ne szaladjunk ennyire elõre, hisz Tamás kamaszkora a Mohács-szigeti hajnali disznóvágások és a Csörge-tavi tábortüzeknél ülõ hippi párok összeadásának emlékével telt, fûszerezve a sástói cserkésztábor általunk viccesnek gondolt éjjeli megtámadásának, mely fájó bilincses emlékként maradt meg. A cserkésztáborban tartózkodó határõr egységek nem találták annyira viccesnek a dolgot, rövid UAZ-os hajsza után kaptak el mind a négyünket, bilincsbe verve faggattak minket, hogy mi volt az indítékunk. Mi csak annyit mondtunk: "… nem kellett volna lefoglalni a tábornak a környék egyetlen forrását…". Elengedtek.
Se szeri, se száma a kalandos történeteknek melyek vele megestek, ezek általában szerencsével határos módon végzõdtek, Simi igazi "szerencse fia" volt. Valami furcsa és szokatlan történt mindig vele, általában valami olyasmi, ami a környezetében élõkkel még sosem történt, de valahogy mindig megúszta.
A gyerekkori vándortáborok zûrzavaros emlékei és a kollégista évek alatt átélt mátrai és bükki kaland-túlélõ túrák után ideje volt a magasabb hegyek felé fordulni, hisz azok is ott vannak ám! Elsõ igazi magashegyi kalandunk a Fogarasi-havasok gerinctúrája volt nyáron. A gyönyörû tengerszemek melletti csillagos éjszakák, gyönyörû sziklás csúcsok, a "nagyzsákomban kosztom, kvártélyom"-érzés hamar hatalmába keríti a kalandvágyban égõ fiatalt. Még szerencse, hogy a hegyek bármikor szívesen várják az embert, Tamás el is ment szívesen barátaival közéjük. Ha kellett, ha nem, ment, sokat, minden évszakban, mindenhová. 100-as, 200-as teljesítménytúrák gyalogosan, montival, magashegyi túrák, szikla- és jégmászás a Kárpát-íveken, az Alpokban még az Atlaszban is. Szinte minden szabadidejét a hegyeknek szentelte, na jó, azért egyetemi bulikra is volt ideje, hisz kevés lány megy fel nyavalygás nélkül a hegyre, velük inkább a bulikban találkozik az ember, ott nem nyavalyognak))))DDDD.
Az egyre feljebb merészkedés a nehezebben megmászható hegyekre a hegymászó fejlõdésének természetes folyamata, hisz az ember is a kihívás révén emelkedett "magasabbra" az evolúció során. A kihívás persze még nem elegendõ indok mondjuk a 4000 m-nél is magasabb svájci Zinalrothorn megmászására, maga az odavezetõ út a legnagyobb vonzerõ. Az ember bakancsorra alatt 2000 m-el lejjebb "folydogáló" gleccserek és a szembejövõ bárányfelhõk látványa euforikus élményt gerjeszt, tetézi ezt a gigantikus õs-gránit falakon mászás, miközben mászótársaddal egymás életéért feleltek. A Grossglockner Stüdl-grat-ján október végén felfelé haladni teljesen más dimenzióba repíti a kalandvágyót. Ha ezekett összehasonlítjuk a Pécs belvárosának útjain lévõ kátyuk kerülgetésével miközben lelép eléd valaki és utána pirosat kapsz, esetleg az SZJA-0384-es adatlapjának kitöltésével, elég éles kontraszt alakul ki bennünk.
A magashegyen eltöltött órák-napok meghatározóak egy ember életében, ezt abbahagyni nem lehet, de nem is érdemes, persze miért is kellene?! Siminek kénytelen-kelletlen abba kellett hagynia, a sors fintora, hogy pont a hegyek között kellett ezt megtennie. Minden embernek el kell egyszer örökre mennie, persze nem ilyen fiatalon, mélyen gyökerezõ fájdalmat maga mögött hagyva kellett volna. De a sok szép emlék csak még jobban megszépült, és bízunk benne, hogy egyszer valahol még találkozunk Veled. Nem ígérjük meg, hogy helyetted is túrázunk, hisz annyit senki sem képes pluszban menni, mint amennyit igényelnél, meg különben is, túrázol eleget az égi hegyeken, legyen az elég Neked. A literes üveges cseresznyebefõttet sem cipelem fel helyetted a Triglavra, jó ?! Már meg ne haragudj érte!

Pántya József