Csanádi Imre (1940-2009)
 

Pontosan egy hónappal azután, hogy utolsó magashegyi túráját megjárta, 2009. szeptember 14-én, 69 éves korában elhunyt Csanádi Imre barátunk, egyesületünk pártoló tagja.
Imrét még a 80-as évek elsõ felében ismertem meg, amikor idegenvezetõként egy sízõ csoportot kísértem el Oberwiesenthalba ( Érchegység, Erzgebirge ), s annak õ is tagja volt. Ezután hosszabb-rövidebb idõre el-el szakadtunk egymástól, mígnem a rendszerváltozás után szorosabbá vált kapcsolatunk.
Korábban a bányánál dolgozott, utoljára István-aknán. Kevesen tudják, hogy bányamentõként is tevékenykedett, ebbõl adódóan sokszor került nehéz helyzetbe. Miután a bányákat bezárták, vállalkozóként - kamatoztatva alpinista tapasztalatait - különleges munkákat vállalt el. Bonyolult fakivágásokat, tornyok, magas épületek karbantartásait, épületszigeteléseket, s ehhez hasonló nem könnyû feladatokat oldott meg. Egy fakivágás során nagyon összetörte magát, hónapokig feküdt gipszben, mire helyre nem jött.
Igazi sportember volt. Nemcsak a természetjárásban jeleskedett. Sízés, evezés, gyalogtúra, kerékpározás, duatlon, triatlon, mind-mind szerepelt a repertoárjában. A Balaton-átúszásnak is rendszeres résztvevõje volt. Mégis, igazándiból a magas hegyek világa vonzotta leginkább. Megjárta a Tien-Sant, a Kaukázust, az Alpok, Kárpátok és a Balkán számos hegyét, csúcsát. Még északra, Norvégiába is eljutott.
Számomra emlékezetesek a vele együtt lebonyolított magashegyi túrák: a Fogarasi-havasokban, a Magas-Tátrában, az Árvai-Magurában, az Alacsony-Tátrában, a Kis-Fátrában, a Triglavon, vagy a Lienzi-Dolomitokba, a Grossglockner környékén, Dél-Tirolban, a Rax, a Hochschwab no meg a Schneeberg tetején.
Sokat lehetett tõle tanulni, mindig figyelt másokra, az apró részletekre. Dicsért, korholt, mikor, mit kellett.
Volt egy idõszakunk, úgy 10-15 éve, amikor az új év hajnalán, reggelén, kimentünk a Keleti-Mecsekbe, felkerestük a kulcsosházakat és felébresztettük, köszöntöttük az ott szilveszterezõ turistákat. Nem egyszer jó kis havas, meg ónos esõs latyakban, de nem nagyon törõdtünk vele.
Sok-sok elfoglaltsága mellett kertészkedéssel is foglalkozott. A Kispiricsizmadûlõ környékén lévõ kertjében sok mindent termesztett, még bora is volt, méghozzá igen jó, erõs.
Gyakorlatilag mindig idõzavarban volt, egyik helyrõl rohant a másikra. Lehetett rá számítani, de bizony az idõegyeztetés fontos dolog volt, akár hetekre, hónapokra elõre. Rendkívül segítõkész volt. Fakivágás, tetõjavítás, szigetelés, tuskóeltávolítás, turistaút karbantartás, kulcsosház felújítás, segített megoldani a problémát. Annak idején a Panoráma-út építésében is szerepet vállalt. Egyesületünk pártoló tagjaként szinte kötelességének érezte, hogy eljöjjön a túráinkra pontõrnek, és mindig a kitett, távoli helyeken, függetlenül az idõjárás viszontagságaitól, szolgált.
Ez év tavaszán, amikor megtámadta a halálos kór, aggódtam érte. De nagyon pozitívan állt hozzá, s szinte készpénznek vettük, hogy ez egy rövid, átmeneti idõszak, s minden jóra fordul. A Magas-Tátrában sajnos már nem az igazi hegyi róka volt, vissza kellett fognia magát. Nagyon készült az Alpokba, Svájcba, négyezres csúcsmászásra. Ezt aztán lemondani kényszerült.
Mindannyiunknak nagyon fog hiányozni. Nem lepõdnék meg, ha valamelyik magashegyi túrámon, egyszer csak kilépne valamelyik nagy szikla mögül, s mosolyogva mondaná amit oly sokszor hallottam tõle: „Te egy igazi barát vagy!"
Imre, Imi, Öreg! Nyugodjál békében.

Szabó László Attila